2009.02.05.

Erdőhegyi Brigi egy perc alatt ledobja alatt magáról a ruhát!

(www.stop.hu)

Erdőhegyi Brigitta régi álma teljesült. Bár már 7 éve a belvárosi Cotton Clubban lép fel, most egy olyan show-műsort alkotott meg a '20-as, '30-as évek jegyében, amire már régóta készült. Az énekesnő táncos múlttal is rendelkezik, így minden szempontból otthon érzi magát a színpadon. Erdőhegyi Brigitta világa a jazz, s az énekesnő ezúttal egy önálló show-műsort is megálmodhatott magának, amire hónapokon át készült.

"Hét éve énekelek a Cotton Clubban, de mindig is volt egy régi nagy szerelmem, ez pedig egy revü show, amit sikerült elkészíteni. Nem a fellépés az újdonság számomra, hanem az, hogy milyen formában történik mindez. Több hónapos munka áll az egész műsor mögött, táncosokat gyűjtöttem, s végre valóra vált a régi álmom" - újságolta a STOPnak boldogan Erdőhegyi Brigitta, aki Cseh Szakál Tiborral, a Szombat esti lázból is ismert táncossal is előad közös produkciót, de egy egész tánckar is áll mögötte a színpadon.

"Olyan műsort szerettem volna, ami illik a hely stílusához és ha az emberek ide ellátogatnak, úgy érezzék, hogy repülnek az időben a '20-as, '30-as évek hangulatába. Élvezettel csinálom, s bár én vagyok az új műsor szellemi megalkotója, sokan részt vesznek a produkcióban" - árulta el az énekesnő, aki nemcsak énekel, de táncol is, s ez utóbbi sem áll tőle olyan távol. "Gyermekkoromban balettoztam, így a tánc is hozzám tartozik, akárcsak az éneklés. De emellett a vizualitás és a látvány elemek is nagyon fontosak: minden számnál új kosztümöket öltök, két perc alatt új kesztyű, új fejdísz, új ruha, de már hozzászoktam a gyors öltözéshez. A jelmezeket speciálisan erre az alkalomra, nagy gonddal választottuk ki. Az Orpheum színpad pedig majdnem olyan, mint egy színház, de lazább, viszont nem olyan, mint egy sima koncertterem. Boldog vagyok, mert eddig nagyon jók a visszajelzések a műsorral kapcsolatban" - tette hozzá az énekesnő, akinek szinte minden idejét a műsorra való készülődés töltötte ki, ezért videoklipjének megjelenése is eltolódott egy kicsit.

"Nyáron forgattunk egy klipet a Sugar Daddys fiú csapattal. Ez nem kifejezetten az én zeném, de részt veszek benne. Mivel az utóbbi időben a produkció kötött le, ez egy kicsit háttérbe szorult, de heteken belül már látható lesz a videoklip."

www.stop.hu 2009.02.05