2008.02.08.

Táncra pedült Erdőhegyi Brigi

(blikk.hu)

Budapest -Erdőhegyi Brigitta (30) tartogat még meglepetéseket! Eddig nem büsz-kélkedett vele, de hamarosan meg-jelenő videoklip-jében fény derül titkaira.

Az énekesnő kiválóan is táncol, és mindemellett közszemlére teszi formás hátsóját. Brigit eddig leginkább Sophia Lorennek és Gorbacsovnak adott koncertjeiről ismertük, ugyanakkor rendszeresen fellép a bevárosi Cotton Clubban is.

Aki nem látta előadását, nem is sejthette, hogy nemcsak gyönyörűen énekel, hanem tökéletesen táncol is. Hamarosan pedig azok is láthatják kecses mozgását, akik sohasem jártak az éjszakai klubban.

A napokban videoklipet készített első dalához, amelyet Szolnoki Peti, a Bob-Bon együttes énekese írt számára. Brigi már régóta vágyott rá, hogy saját dala legyen, és nemrég valóra vált gyerekkori álma. Noha szerelme a 2030-as évek tánczenéje, a szving, mindig vágyott rá, hogy populáris zenét is énekeljen.

– Egy vidám, latinos csacsacsára írtunk neki, hisz mi már tudtuk, hogy Brigi táncolni is tud, és elképzeltük, ahogy a táncparketten ropja – magyarázta az emberi érzelmekről szóló, két hete már fel is énekelt dal születésének történetét Szolnoki Peti.

– Közel húsz évig, hároméves korom óta balettoztam, és csak nyolc éve koncentrálok az éneklésre. Így nem számítok rutintalannak a táncparketten, ezért elég volt 3-4 próba a klip táncjelenetéhez, amelyet színpadi partneremmel együtt táncolok.

De a klipben feltűnik majd maga a szerző, Szolnoki Peti is, aki zongorázni fog egy 100 fős nagyzenekar mellett – lelkesedett a szőkeség, majd belevetette magát a munkába.

www.blikk.hu 2008.02.08