2007.03.20.

A hálószobában nincsenek tabuk

(Club 54)

Előző életében talán az 1920-as évek jazz-zenével túlfűtött világában élt, ezért a mai kor felgyorsult életmódjával nehezen is tud azonosulni. A szexis és dekoratív Erdőhegyi Brigitta azonban a férfi rajongói megnyugtatására elárulta, azért korántsem konzervatív. A hálószobában számára sincsenek tabuk, he egyszer egy férfinak a lelkéhez is sikerül közel kerülnie.

Olvastam rólad, hogy nemcsak a zenei stílusodban vonzódsz a ’20-as ’30-as évek világához, hanem a második világháborúról is rengeteg könyvet, filmet összegyűjtöttél. Gondoltál már arra, hogy előző életedben esetleg abban a korban éltél?

Jártam már olyan szakembernél, aki az előző életem eseményeit segített felidézni. De úgy gondolom, hogy amit ott átéltem, nem feltétlenül történt meg, csupán komoly tanulságot és tapasztalatot jelentett számomra. De annyi bizonyos, hogy kisgyerekként intenzív háborús álmaim voltak, hónapokon át lövöldözést, harcokat láttam éjjelente, és ezeket valós történésekként éltem meg. Ezenkívül kamasz és felnőtt éveimben is sokáig éreztem úgy, hogy egyáltalán nem találom a helyem. A balett kortalan világába menekültem, és később a jazzéneklés által a '20-as '30-as évekbe. Sokkal inkább magaménak érzem azt a felfogást, amit akkoriban vallottak a női szerepekről, párkapcsolatokról.

Ami az erotikát illeti, konzervatívnak tartod magad?

Nem felétlenül, Olyan értelemben igen, hogy az érzelmek nélküli szexre nem vágyom. Viszont, ha már kialakultak a lelki kötelékek a kapcsolatom belül, akkor a hálószobán sincsenek többé határok.

Szerinted összetart a szex két embert, ha egyébként nem illenek össze?

Ha az életútjuk során valamiért fontos, hogy egymásra találjanak, akkor el tudom képzelni. Az én életemben hasonlóra még nem volt példa, mert lelki intimitás nélkül, nálam a szex nem működhet.

Amióta felléptél Sophia Loran fiának esküvőjén, rengeteg menyegzőre hívnak énekelni. Vágysz saját esküvőre is?

Na látod, ebben aztán végkép nem gondolkodom régimódian. Az a fajta formalitás távol áll tőlem, de persze nem elképzelhetetlen, hogy a későbbiekben erről megváltozik a véleményem. Például, ha olyan férfival találkozom, akinek sokat jelent a szertartás és a fogadalom. De akkor sem szeretném, ha az esküvőm a külvilág felé tett gesztus lenne. Az csak rólunk szóljon.

Énekesnőként a zene központi szerepet tölt be az életedben. Fontos számodra a muzsika az intim pillanatokban is? Szereted ha szól a zene a hálószobában?

Ez teljesen hangulat függő, sokszor egyáltalán nem igénylem. Egyébként a hálószobán kívül is fontos szerintem egy kapcsolatban hogy a felek tudjanak hallgatni is. A közös csend mindennél többet elárul Ha beszélgetés nélkül, szótlanul is önfeledten jól érezzük magunkat egymás mellet, az igazán harmonikus viszonyra utal.

A külsőségek tekintetében milyen férfiakat tartasz vonzónak?

Már többször is igyekeztem megfogalmazni ezt magamban, hiszen nem kizárólag egyetlen típusú férfi tetszik. De azt már megfigyeltem, hogy jólesik, ha a partnerem magasabb nálam, erőt sugároz, és hozzá lehet bújni. Nem érdekel, hogy kockás-e a hasa, vagy kidolgozottak-e az izmai. A leglényegesebb, hogy ösztönösen vonzzon a testéből áradó természetes illat. Előfordult már, hogy találkoztam egy minden szempontból tökéletes és kedves sráccsl, de az illatát egyszerűen idegennek éreztem, és nem tudtam közel engedni magamhoz.

Jelenleg párkapcsolatban élsz?

Anélkül, hogy erre konkrétumokban válaszolnék, annyit kijelenthetek, hogy kiegyensúlyozott szakaszomat élem érzelmileg, és mára úgy érzem, megtanultam a nőiességemet a maga teljességében megélni.

Club54 2007 március