2006.10.10.

Moszkvában és Párizsban is várják

(Sorry!)

Hétvégi programját kellett lemondania Erdőhegyi Brigitta énekesnőnek. Hogy elutazhasson a horvátországi Primostenbe, ahol egy konferencián ünnepelték Michael Gorbacsov 76. születésnapját.

A programváltozást azonban nem bánta meg az énekesnő, aki elárulta, hogy a volt szovjet államférfin nem látszott meg a kora. Markáns, erőteljes egyénisége ellenére barátságos és nyitott ember benyomását keltette.

"A félórás koncertem egy órára húzódott, de mivel fel voltam készülve erre, semmi gondot nem jelentett, hogy ráadást kértek tőlem. A 20-as, 30-as, 40-es évek ismert jazz szerzeményei mellett latin számokat adtam elő, amelyek különösen elnyerték Gorbacsov tetszését." Aki egyébként a fellépés után ezt szóban is közölte az Erdőhegyi Brigivel, miután összeismertették őket.

"Épp az asztala előtt haladtam el, amikor az egyik asztaltársa felállt, és leültetett a helyére, ami épp Gorbacsov mellett volt. Nagyon zavarban voltam, úgy másfél percet beszélgettünk. A szovjet államférfi azt mondta, szívesen látna újra egy moszkvai fellépésen. Természetesen mondtam, hogy nagyon szívesen, nem zárkózom el ez elől." Ezt még egyszer elmondhatta az est folyamén az énekesnő, mégpedig egy másik politikusnak. A francia külügyminiszter, Roland Dumas ugyanis szintén szeretné még hallani Brigit, ezért megkérte látogasson ki Franciaországba is.

Sorry! 2006.10.10.