2006.10.03.

Erdőhegyi Brigitta és a mackóuralom

(Otthon tudós)

Az igen korán kibontakozó zenei karrierje, két esztendeje Sophia Loren fiának az esküvőjén kapott igazi nyilvánosságot. A fiatal énekesnőnek nem régen jelent meg újabb pop lemeze, akinek szívéhez ennek ellenére leginkább a jazz áll. A külföldi felkérések mellett, leginkább mégis otthonában, a spanyolos tengerparti feelinget kölcsönző, mediterrán lakóparkban tud kikapcsolódni.

Mióta élsz ebben a gyönyörű környezetben?

Ötödik éve, 2002-óta. Érzelmi okokból költöztem erre a környékre, mert a nagyszüleim itt laknak. Így gyakran jöttem látogatóba, és mivel nagyon közel állnak hozzám érzelmileg, nem volt kérdés, hogy a X. kerületben vegyek lakást. Ők említették, hogy épül egy Mediterrán lakópark. Megnéztem, egyből beleszerettem, igaz az eredeti terveim szerint Budán akartam lakást vásárolni, de itt éreztem leginkább, hogy közel van a természet, hiszen érzem a Duna az illatát.

Szóval véletlenek sora követte a lakásvásárlást, és amikor először feljöttem ide, még a falak sem álltak. Szimpatikus volt az elrendezés, így nagyon hamar döntöttem, ami egyáltalán nem jellemző rám, mert általában lassan határozom el magam.

Nem bántad meg?

Nem, abban viszont egyáltalán nem vagyok biztos, hogy sokáig itt fogok még élni. Az is roppantul tetszett, hogy ez a ház épült meg először, -utána épült be minden más, folyamatosan az öt év alatt- így tudtam azt, hogy bele tudok majd szólni mindenbe, például, hogy nagyobb legyen a kamra rész. Sok mindenre volt lehetőségem azáltal, hogy új, és egyáltalán nincs készen. A falakat az elképzeléseim szerint alakították, kulcsra készen kértem, így a járólapokat, a konyhát, az ízlésem szerint választhattam ki. Tudtam, hogy csak abban érzem igazán jól magam, amit én "találok ki".

Milyen elképzelések szerint rendezted be?

Amit már az első perctől kezdve tudtam, hogy a nyílászárók fából készülnek, amihez zsalugátereket társítok, hiszen ez egy mediterrán stílusú lakópark. Nem áll tőlem távol, ezért színvilágban is ezen a vonalon próbáltam maradni. Természetesen a régi lakásomból áthoztam olyan tárgyakat, amitől nem tudtam megválni. Például a nagymamámtól örököltem az összes csillárt, és az intarziás hálószoba bútort. Több stílusjegy már nem fért be a lakásba, ezért ezt a kettőt próbáltam összekombinálni, ehhez kovácsoltvasból készültek a karnisok.Nagyon tetszik nekem a nagypolgári stílus, így valószínűleg, ha most új lakást rendeznék be, akkor ezen a vonalon "tevékenykednék", tehát a háború előtti lakberendezést követném. Vannak bizonyos jegyek, amik erre utalnak, ilyenek a régi tárgyaim. Apukám festményekkel foglalkozik, furcsa, hogy nem ezek szeretetét, hanem a régiségek utáni vonzalmat örököltem. Sajnos, közel sincs annyi, amennyit szeretnék, de egy múltbeli vasalóm, lámpám, valamint réz tárgyaim, virágtartóm és számos ereklye megtalálható a lakásban. Van olyan is, ami ez a régi stílus, de újonnan készült, a nosztalgia boltokban vásároltam. Érdekes, ami a zenei ízlésemben visszaköszön a '30-as évek és a jazz, az a tárgyakban is fellelhető. A régi kornak köszönhetem, a mackógyűjteményt. Az első darabokat a háború idei medvéket, magamnak vettem, aztán a barátaim szeretettel hozták a gyűjteményem többi tagját, és a végén belakták az egész lakást. A rattan étkezőgarnitúra volt talán az első darabja a lakásnak, amikor vásároltam nagyon megfogott, de most már lehet, hogy nem venném meg. Az olasz kanapé feletti festmény, kicsit kilóg a sorból, de mivel Apukám gyűjteményéből származik, kitettem a falra. Amikor először megláttam, nem tudtam megállapítani, hogy taszít, vagy vonz a kép. A téma volt izgalmas, lehet a nő négy arca is: néztem, olyan hideg, rideg volt, de mégsem tudtam levenni róla a szemem. Azt vettem észre, hogy egyfelől hideg, és taszít, másfelől pedig a vonalak, a színvilág vonz. A képeknek egyébként történetük van, az egyiket a születésnapomra kaptam egy grafikusművésznőtől.

A hálószobában milyen ötletek dominálnak?

A háló főszereplője, az ágy mellett a nagymamám féle, fésülködő asztal. Az éjjeli szekrény lámpája pedig, szintén a legkedvesebb darabjaim egyike. Az ágyra sokak meglepetésére egy hatalmas mackó vigyáz. A hálóból nyílik a terasz, ami nem túl nagy ugyan, mégis néhányan kényelmesen elférünk.

A nappalival egy légtérben található a konyha.

Így van, igaz sötétebb lett, mit a lakás többi részében domináló fa, de nekem akkor a sötétebb árnyalat tetszett. Sokan kapnak frászt a mániáimtól, a jelenlegi konyhámban a munkapadot leburkoltattam. Tulajdonképpen, annak ellenére, hogy egy kulcs kész lakást kaptam, sok időt el lehetett vele babrálni.

Melyik a kedvenc helyiséged? Hol töltöd a legszívesebben az időt?

Itt vagyok a nappaliban a legtöbbet, tulajdonképpen, ha tévét nézek, gondolkozom, vagy telefonálok üldögélek a kanapén. A hálómat is szeretem, de oda csak alvás céljából megyek.Szeretek elidőzni a fürdőszobában is, azt beépítettre kértem, hogy ne legyen stíluskeveredés, de aztán beláttam, hogy muszáj valamit kitalálni, mert a sok kacatot nem tudom hová tenni. Persze innen sem hiányozhatnak a macik, és a régi tárgyak, például egy tükör, ami szintén örökség. Viszont nem szeretek itt semmilyen munkára emlékeztető eszközt, így azok a kamrában kaptak helyet.

Otthon tudós 2006.10.03