2006.03.07.

Szakítás lett a sok veszekedés vége

(Star Magazin)

Erdőhegyi Brigiről utoljára akkor hallottunk, mikor az egyik férfimagazin címlapján nem az általa engedélyezett fotó jelent meg róla. Az énekesnő ezért perelni készült. Végül sikerült békés körülmények között elsimítani az ügyet, de szerelmi életében már nem volt ilyen szerencsés.

Párjával, a mindig csak titokzatosan "üzletemberként" aposztrofált férfivel két és fél évig tartott - harmonikusnak egyáltalán nem mondható - kapcsolata. "Mindketten dominánsak vagyunk. Már az elején tudtam, hogy nem lesz egyszerű, mert mindketten ragaszkodunk az elveinkhez. Egyfelől szeretem, ha egy férfi határozott, de azt nem, ha be akar engem törni" - vélekedett kapcsolatukról Brigi, akitől kedvese mindig azt várta, hogy csak ő létezzen a számára. "Nagyon odafigyeltem arra, hogy az ő egyénisége ne sérüljön, és elvártam volna, hogy cserébe ő is jobban alkalmazkodjon hozzám. Nagyon sok feszültség volt köztünk az első perctől. Egész kapcsolatunk alatt harcoltunk" - árulta el az immár újra szabad Brigi.

"Rájött, neki ez nem elég"

"Lassan megérett a helyzet a szakításra. Visszatérő kiváltó oka volt vitáinknak, hogy túl sokat foglalkozom a munkámmal, hogy túlságosan is fontos nekem a zene. Úgy érezte, hogy föláldoztam ezt a kapcsolatot a most elkészült lemezemért. Sosem titkoltam, hogy nekem milyen fontos a karrierem, de eleinte azt mondta, persze, csináljam, hiszen ez fontos nekem. Aztán lassan ráébredt, hogy neki nem is olyan jó, hogy este nem várom otthon vacsorával. Azt gondolta, majd sikerül megváltoztatnia, de tévedett. Tarthatatlanná vált az állapot. Folyamatosan vitáztunk. Az egyik veszekedés még véget sem ért, már jött a következő konfliktus. Én hittem abban, hogy meg tudjuk oldani ezeket, de lassanként mindketten rájöttünk, hogy sokkal több kompromisszumot kellene kötnünk, mint azt valaha gondoltuk volna" - ismerte el szomorúan az énekesnő.

Hol összeköltöztek, hol szétváltak

A szakítás természetesen mindig fájó, és ezen még az sem enyhít, hogy ha egy zaklatottabb életszakaszt zár le így az ember. Briginek sem volt könnyű, főleg, mert már nem először próbáltak elszakadni egymástól. "Volt, amikor együtt is éltünk, de az utóbbi időben szerencsére már nem, így nem kellett költözködni. Az első fél évben sokat civakodtunk, aztán összeköltöztünk. Párszor eljöttem, majd végleg szétköltöztünk" - meséli igazi "se veled se nélküled"-kapcsolatáról a művésznő, aki jelenleg egyedül van. "Mivel ő fontos része volt az életemnek, nem szeretném, ha megszakadna köztünk a kapcsolat, de még nem tudjuk, hogy lehetünk-e barátok? Sok mindent tanultam ebből a kapcsolatból" - hangoztatja Brigitta, aki most ugyan nem keres párt magának, de továbbra is hisz az első benyomás hatalmában.

Star 2006. március 1.