2005.12.01.

'A magyarokat nehéz elkápráztatni'

(velvet.hu)

Hol van a lemezed? Úgy tudtam, októberre tervezted a megjelenést.

Körülbelül két hét múlva jelenik meg. Elhúzódtak a stúdiómunkák. Több okból is. Egyrészt ismét megkeresett Carlo Giusti (Sophia Loren asszisztense, aki annak idején felkérte az énekesnőt, lépjen fel Carlo Ponti budapesti esküvőjén - szerk.), de erről még nem beszélhetek bővebben. Másrészt a Penthouse körül zajló események is elvettek jó pár napot a munkából.

A menedzsered amiatt tiltatta le a lap megjelenését, mert a címlapra merészebb kép került, mint amiben megegyeztek. Téged is felháborított, amikor megláttad a megjelenés előtt álló lapot?

Nem mondhatnám, hogy csak a címlap billentett ki a lelki egyensúlyomból, ez egy folyamat volt. Annak ellenére, hogy szerződést kötöttünk a lappal, nem azt a képet használták fel, amelyikben megállapodtunk, ráadásul a megjelenés előtt egy bulvárlaphoz eljuttattak belőle egy képet, amelyik emellett közölt egy cikket tele megalapozatlan állításokkal. Az bántott, hogy nem voltkellő az odafigyelés, hanyag módon jártak el.

Úgy tűnik, bőven megtérítik a kárt. A menedzsered néhány hete arról beszélt a Velvetnek, hogy "hat számjegyű" honoráriumot kapsz majd a magazintól, miután új szerződést kötöttetek.

Sokan azt hiszik, azért tiltakoztam, mert pénzt akartam szerezni. Azt mondják, itt van ez az énekeslány, felkapták, és ő máris Hollywoodban érzi magát. Pedig nem így van, ez elvi kérdés.

Mást is mondtak. Főleg azt, hogy ez a vita egyben megjelenés előtt álló lemez promóciója.

Hát persze, várható volt.

Mit gondolsz, az erotikus képek körüli vita vagy a debütáló lemez marad majd meg jobban az emberek emlékezetében?

Nem vagyok marketingszakember, fogalmam sincs, milyen hatásokkal kell számolni. Az éneklés a legfontosabb nekem, azt szeretném, ha ehhez kötnének engem. Szeretném, ha a lemezem tetszene a közönségnek, arra törekszem, hogy igényes munkát adjak ki a kezemből.

Szex, drog, vagy rock'n'roll?

Rock'n'roll.

Popzenei lemezt készítesz, de jazzénekesnőként dolgozol. A magyar jazz zenészek egy része külföldön szeretne érvényesülni. Melyik országot választanád, ha ezen az úton járnál?

A magyar jazz zenészek nem csupán saját akaratukból választják azt a megoldást, hogy külföldön próbálnak szerencsét, hanem mert gyakran nincs más választásuk. Oláh Cumó Árpád például - aki közreműködik a lemezemen - nagyon szeretne itthon sikereket elérni, miután hosszú ideje New Yorkban dolgozik.

És Te kiköltöznél New Yorkba, a nagyobb elismerés reményében?

Nem szívesen. Ez egy tudathasadásos állapot. Tudom, hogy itthon nehéz, de én mégis a hazámban érzem jól magam, és a magyar közönségnek szeretnék énekelni. A magyarokat nagyon nehéz viszont elkápráztatni. Amikor egy külföldi közönség után egy magyar közönség előtt állok, az utóbbival mindig nehezebb a dolgom.

Mikortól használják az Európai Unió kifejezést?

Ez váratlan volt, nem tudom.

És becsapós is: 1993-tól. Arról beszélsz, hogy a nehezebb utat szeretnéd bejárni. Időnként azonban elvállalsz néhány megjelenést férfimagazinokban, amely ismertséget hoz. Azt olvastam nemrég, a könnyűzenei élet legerotikusabb dívájának tartanak. Fontosnak tartod, hogy tápláld ezt az imidzset?

Bizonyára nem az írták, hogy én vagyok a legerotikusabb, hanem hogy az egyik. Így nem bánthatják meg óvatlanul a többi erotikus dívát. Ez az imidzs nem kitalált és rám húzott kép, hanem belőlem fakad. Vállalom, hogy hiú vagyok, fontosak a külsőségek, és azt is szeretem, ha szép képek jelennek meg rólam.

A Penthouse-ban megjelent képek szépek?

Tetszenek.

Az éneklés mellett a vezetés a mindened. Lecserélted a nyári gumikat, mielőtt havazni kezdett volna?

Nem, sajnos még mindig nincsenek fent a téli gumik. Óvatosan közlekedek most.

Milyen autód van?

Chrysler Sebring Cabrióm.

Sárga vagy piros?

Bordó. Alapvetően fekete autó-mániás vagyok, de egy alkalmi vétel volt, nem hagyhattam ki.

A köztudatban a kabriókhoz R'N'B zenét kapcsolnak.

Igen, biztos meglepődnek az utakon, amikor azt látják, egy szőke csaj egy trendi kocsiban jazzt hallgat vezetés közben. Például Diana Krallt.

Milyen CD-t vettél utoljára?

Azt.

És más szórakoztató műfajban? Korda György vagy NOX?

Egyikük munkáját sem szeretném megszólni. Az ízlésemhez a jazz áll a legközelebb, illetve hallgatok például George Michaelt is, aki nem abban a műfajban alkot, mégis nagyon megfog.

Mit olvastál legutóbb?

Szepes Máriától a Vörös oroszlánt. Pontosabban elkezdtem, de nem tudtam végigolvasni, nem tudom, miért.

Ezzel én is így vagyok.

Müller Pétertől is olvasok éppen, és Márai Füveskönyvéből egy-egy részletet. Általában három-négy könyvet olvasok egyszerre.

Azt nyilatkoztad, hogy ha első randin nem megy eléd a férfi, akkor nem találkozol vele többé.

Szélsőséges lenne ilyesmit kijelenteni. Úgy pontos, hogy jól esik, ha felajánlja, hogy értem jön. Alapvetően a hagyományos férfi-nő szerepeket kedvelem.

Segítse le a kabátot? Húzza ki a széket, ha leül a vacsorához?

Nincs ilyen konkrét elvárásom, csak hogy tiszteljük egymást. Ilyen gesztusok nélkül is jól tudom érezni magam abban a másfél-két órában.

Általában másfél-két órára tervezel?

Nem. Énekesnőként nagyon is fontos lenne, hogy a magánéletemből, az átélt érzéseimből táplálkozzon a szakmai pályám. Mindig is kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekedtem.

www.velvet.hu 2005.12.01.