2005.07.08.

Reggelire szerelem pezsgővel

(Reggel)

Sokan irigyelhetik Brigit. Hiszen vasárnap reggel egy csinos srác ébreszti eperrel, tejszínhabbal és pezsgővel. Nem kell nagy fantázia hozzá, hogy sejtsük: előjáték készülődik...

Ki ne emlékezne Erdőhegyi Brigittára, aki Sophia Loren fia, ifjabb Carlo Ponti esküvőjén énekelt. Nos, a szép szőke lány most ágyba bújt legifjabb Latabár Kálmánnal. Méghozzá a Kis meglepetés című dalának klipforgatásán. Ráadásul azt énekli, hogy "Ez a vasárnap reggel olyan, mint a méz..." Erotikus felhangja van a szövegnek, de hiszen romantikus a dal is.

Úgy tűnik, Brigitta szerencsés, hiszen Sophia Loren menedzsere a lemezét meghallgatva talált rá. Miamiban készülő dzsesszválogatásra pedig úgy hívták meg, hogy az interneten bukkantak az énekesnőre.

A most elkészült maxi CD és klip után ősszel nagylemezzel jelentkezik az énekesnő. Azt mondja, a poplemeze is romantikus lesz és vidám. A balettintézetben végzett lány már gyerekkorában érezte, hogy nem elég számára a tánc. Már akkor is énekelni akart. Talán csak öt éve hagyta abba a táncolást. Szívesen beszél álmairól is. Mint mondja, nem állna ellen egy musical főszerepének, bár ő inkább a szólóéneklést kedveli. Ősszel nagy dobásra készül, de csak annyit árult el róla, hogy színház közeli lesz a történet.

Brigi partnere az ágyban a legifjabb Latabár Kálmán. Őt a forgatáson vagy Öcsinek, vagy Latyinak szólítják, ugyanúgy, mint a nagypapát. Latabár Öcsi, a fantasztikus táncoskomikus Latyi unokája. A nagypapának, amikor már nagyon beteg volt, az volt a kívánsága: amelyik unoka művészi pályára lép, viselje a Latabár nevet. A legifjabb Latyi Brigivel együtt járt a balettintézetbe, innen a barátság és a klipforgatás ötlete. Ifjabb Latyi meséli: számtalanszor megnézte azt a felvételt, amikor a két Latabár testvér, a Lányok, a lányok... kezdetű dalt énekli. - Fantasztikus volt - áradozik -, úgy táncoltak, mintha gumiból lenne a testük. Egyszerűen utánozhatatlan.

Latabár Öcsi sem unatkozik, hiszen számtalan színházi előadásban táncol. Többek között a Vígszínházban, a Pesti Színházban, az Operában, a Vidám Színpadon.

A Latabárok fantasztikusak voltak, az unoka tőlük örökölte a tehetségét. Ám a fizimiskája már nem emlékeztet a két táncoskomikusra.

A szünet után újabb jelenetet rögzítenek. Brigitta alszik az ágyban, amikor a vad éjszaka után kedvese reggelivel ébreszti. A tálcán pezsgő, eper tejszínhabbal. Kezdődik a szerelmes reggel.

Reggel, Szilágyi Ágnes